1Kw Hány Le
Ez pedig mindenesetre érdekes. A füzetben tíz dal van. Nekünk legjobban tetszik a Tompa Mihály versére írott "Hervad, hervad a föld határa... " című, amelynek melankolikus őszi hangulatát a legegyszerűbb és legelőkelőbb eszközökkel teremtette meg a zeneszerző. E dal egysége mesteri, néhány modulációjában pedig szinte megdöbbent az invenció ereje. Hasonló értékű magyar műdalt ötöt nem tudnánk felsorolni. Kiemeljük a füzetből a két Petőfi- és a két Kiss József-dalt. [*] Harmónia kiadása Reinitz Bélának tavaly megjelent első dalfüzete, húsz Ady-dal, méltán keltett érdeklődést a zeneszerző további munkálkodása iránt. Reinitz újabb dalsorozata [*] csak megerősíti a róla alkotott kedvező véleményünket. Ez az újabb hat Ady-dal, ha az invenciót tekintve nem is múlja felül a régebbieket, de a megcsinálás egyszerűbb, leszűrtebb és tartózkodóbb voltával mindesetre fejlődést jelent Reinitz művészetében. Hibája a zeneszerzőnek, hogy nem választja ki elég óvatossággal a megkomponálni való Ady-verseket.
Úgy látszik, az a nézete, hogy mindent meg lehet zenésíteni. Például az "Új könyvem fedelére" c. verset mi nem érezzük erre alkalmasnak. A költeménynek egyik finom fordulata a következő gondolat: "Bizonyos, hogy gyönyörű volna, ha ezeket a fájdalmakat más éli és más panaszolja. De én voltam. " Ez az okfejtés énekelve kissé idegenszerűen hat. elejteni pedig természetesen nem szabad. De ha valóban meg akarják érteni, akkor a zenére nem figyelhetne. Viszont az egész dal igen sokat veszt, ha ezt az egy gondolatot az énekes nem mondja elég értelmesen. De ha teljesen érthetően mondja, akkor sem tesz harmonikus hatást az imént említett okból. A "Kató a misén"c. vers hangulatát kitűnően visszaadja Reinitz, a falusi orgonista naiv kontrapunktikájának utánzása a dalban kellemes és sikerült. Legjobb azonban az "Egyedül a tengerrel" megkomponálása. A dal mozaikszerűsége mellett is egységesen hat és pedig öntudatos, logikus monotonsága révén. Talán a legértékesebb Reinitz eddigi összes dolgai között.
(Lányi Ernő, Reinitz Béla, Kovács Sándor) Az új magyar zene történetében különálló és érdekes szerep a Lányi Ernőé. Egy zeneszerző, aki ötven éves korára is fiatal kereső, merő, fejlődő és haladó. Nálunk különösen szokatlan jelenség. Legújabban megjelent dalfüzetében (op. 207. ), "Szeretném, ha szeretnének" [*] eljutott Adyhoz, Gellért Oszkárhoz és Mohácsi Jenőhöz, ahhoz a lírához, amelyet a legfrissebbnek, legmaibbnak érzünk. Ezek a dalok világosan demonstrálják, hogy szerzőjük nem experimentált a modernséggel ─ mint pl. Farkas Ödön az ő Ady-dalaiban ─, hanem mélyen átérezte ezeknek a költőknek a poézisét és a maga nyelvén, őszintén, a saját formáival adta vissza a zongorán és az énekben. Nem operál meggyőződés nélkül összerakott alterált akkordokkal vagy keresett idegenszerű atonális melodikával. Elsősorban egyszerű és világos. Azokat a szövegeket keresi ki tehát, amelyek az ő konstruálási módján jól kifejezhetők. Ilyenformán, ha a muzsikáját olykor nem is érezzük congenialisnak a szöveggel ─ az magában véve is becses marad és teljesen kifejezi, hogy így mondjam, a szövegíró és a zeneszerző múzsáinak egymáshoz való viszonyát.